Nem bajban! Sikerben ismerszik meg a barát!
Kétségtelen, hogy a bajban nem jó egyedül lenni. De gondolj csak bele! Sokkal könnyebb egy olyan embert támogatni, akinek gondjai vannak, mint valaki sikerének (árnyékában) felhőtlenül örülni. Ugyanis a bajban lévő mellett a többi ember magasabb rendűnek, szerencsésebbnek, hatalmasabbnak, sikeresebbnek, elégedettebbnek érezheti magát. A legtöbb. Mert a legtöbbnek sajnos fejletlen a személyisége.
No és megélte az ún. tanult tehetetlenséget is, mielőtt megengedte volna magának a siker felé vezető utat. Vannak ugyanis olyanok, akik a bajban látszólag támogatnak, ott vannak veled, de nem azért, hogy segítsenek túljutni a nehéz időszakon, hanem hogy az elesettséged mocsarában dagonyázhassanak kedvükre, és magukat valakiknek érezhessék, míg te a porban fekszel. Éppen attól, hogy te a porban fekszel. No meg, hogy lekötelezzenek, adakozásukat felemlegethessék feléd, és főleg a hátad mögött, örök adóst csinálva belőled. Hangsúlyozzák, hogy az ő áldozatvállalásuk nélkül te nem tartanál ott, ahol, és mégis milyen hálátlan vagy! Ezek az emberek, ahogyan erőre kapsz, jó esetben csak eltávolodnak, és ha felhívod őket érdeklődve, epés irigységgel megjegyzik, hogy azért nem kerestek, mert "nem akartak zavarni". A pikírt hangsúly mindenkinek a fülében cseng. Vagy - és ez a rosszabb - a sikered fölötti örömödet szándékosan elrontják, gyakorlatilag megbüntetnek, amiért el merted azt érni. Tudják, hogy érzelmileg kötődsz hozzájuk, és számít neked, hogy ők hogyan érzik magukat. Márpedig ha azt tapasztalod, hogy a sikereid hatására ők frusztráltak és szomorúak (valójában dühösek és irigyek) lesznek, előbb-utóbb őket választod, és feladod az álmaidat, mert a te szereteted viszont valóban őszinte. Nem is kérdés, hogy fontosabb az ő érzelmi egyensúlyuk, mint a te álmaid. Na ez a tanult tehetetlenség! Amikor azért vállalod a tehetetlenséget, hogy ne haragítsd magadra a nálad tehetségtelenebb, irigy, gonosz családtagjaidat, barátaidat, akik azt éreztetik, hogy ha nem vágod le a szárnyaidat, őket árulod el. Holott csak szembesíted őket azzal, hogy ők valamiben kevésbé tehetségesek vagy szorgalmasak. A küzdelmet persze senki nem irigyli, csak az eredményt. Nagyképűnek bélyegeznek már azért is, mert megmutatod, mire vagy képes. Ezt elkerülendő inkább lemondasz a sikerről. No de kérdem én: megérdemlik?
Kétségtelen, hogy ők ezáltal fontosnak érezhetik magukat, hiszen pontosan tudják, mennyit érsz, és egy ilyen kalibert megtörni, lerombolni, elbizonytalanítani, elnémítani számukra maga a siker: megakadályozni egy náluk magasabb státuszú, tehetségesebb, okosabb, ügyesebb ember sikerét nekik annyit jelent, hogy legyőzték őt, tehát jobbak nála. Hogy ezt alattomosan, érzelmi hadviseléssel érték el, az már lényegtelen. Nekik ez a jó abban, hogy te lebénulsz, és félsz elérni az álmaidat: a saját hatásosságuk megtapasztalása.
Tehát nem jó indikátora a barátságnak a baj. A bajban nem tudhatod, ki miért áll melletted. Azonban a siker! Nézd meg, ki szabotálja a sikereidet, ki akar mindig belerondítani az örömödbe, a reményedbe, a lelkesedésedbe, és ki az, aki biztat, akár azt is hagyja, hogy hibázz! Nézd meg, melyik barátod ugrál Veled, ha megkapod a kinevezést vagy a jutalmat, amiért megdolgoztál, és amiért hétvégeken nem voltál otthon, a családoddal! Vagy melyik szomszéd mosolya őszinte, ha saját pénzből új autót veszel, amikor mindenki tudja, hogy 2 diplomával, másodállásban, éjszakai műszakban is dolgoztál érte! Na AZOK az emberek a jók! És nagyon kevesen vannak, mert ehhez tényleg egészséges lélek kell. A többieknek pedig nem kell megfelelni! Nem kell lemetszened a szárnyaidat, hogy kevésbé irigyeljenek, és így kevésbé gyűlöljenek! Az ilyen emberek önmagukkal sincsenek jóban, nem kell hát a kegyeiket keresni! Nincsenek kegyeik. Egyet tehetsz: nem hagyod, hogy hatással legyenek a lelkedre. Aki szabotál, az nem szeret. Miért akarsz hát megfelelni neki? Keresd azok társaságát, akik nem várják el és nem kérik számon rajtad a "szerénységet", vagyis, hogy lemondj az álmaidról csak azért, hogy ők ne érezzék rosszul magukat! Aki valóban szeret, sosem nevez nagyképűnek, amikor megcsillan a tudásod vagy a tehetséged, mert nem frusztrálja! Hiszen aki mást nagyképűnek lát, valójában önmagát érzi kicsinek. És valószínűleg jól is érzi, legalábbis ami az emberi jellem méreteit illeti. Fejlett személyiségű ember nem fennhéjázik, és nem nevez másokat nagyképűnek. Akiből haragot, dühöt vált ki a sikered, az nem egészséges lelkű. Még egyszer hangsúlyozom: a munkával elért, emberi léptékű sikerről beszélek, nem gazdasági bűncselekményekből származókra.
(Bővebb információért ajánlom Szűcs Levente pszichoterapeuta YouTube-csatornáját és Fb-oldalát.)
További tartalmakért látogass el a szakmai Facebook-oldalamra, és kérlek, támogasd munkám a Patreon-oldalamon! Köszönöm!